Múltban, megannyiszor láncra vert börtönlakó,

Hatalmas sonka, harapdálva fogyó, csonkuló.

Lánctalp törte utakat, idegen csizma taposta,

Vérző, hű szíveket, könnyező lélek mosta.

Piciny hazám határait, szögesdrót körbefonta,

Tükörcserepeket, szilánkokat, más szél hordta!

Rabmadár, hogyha volt is népe, kitépte tollazatát,

Mintsem elárulja szeretett fekete hollóját, a hazáját.

Magyarnak születtem egykoron, s majd így is halok,

Az úr ítél felettem meddig élek, s hogy mikor is halok,

De addig sem engedek, nem dőlök jövevény szélnek,

Sem bel honi, ártani akaró, mennydörgős jégverésnek!

Itt élek és szeretek, néha szenvedek. Viharos játék az érzelem,

Magam elé újra, szüntelen, a sok boldog órát örömest képzelem,

Nevetve sírok, könnygörgetegtől nem látva, pislogva remegek,

Ám nyugodtan fekszem s álmodom, majd mosolyogva ébredek.

Mert magyarnak születtem! Ez az én hazám, a bölcsőm, s temetőm,

Itt él a fájdalmam, örömöm, sok barátom, szerelmes hű szeretőm.

Ha el is vetődöm mások hazájába, soha el nem felejtem

Kivagyok, honnan jöttem, azt, hogy magyarnak születtem.

Oldal: I MAGYARNAK SZÜLETTEM
Szerelmes, szép, saját versek - © 2008 - 2024 - marcsikaversei.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat