Újra...

Felébredsz egy reggel, szobád ablakán befurakodik a nap kicsiny sugarainak fénye.
Ébredéstől kezdve ellep a narancsos színárnyalat, és beragyogja egész
reggeled. Majd készülődni kezdesz, és munkába menet a
szürke hétköznapok, unalmas, mégis újra ismétlődő gondjainak
megoldásait sorakoztatod a fejedben. Szép lassan a felhők mögé bújik a
Nap. Minden ugyanolyan. Minden nap egyforma, csak a reggel más… aztán
újra készülődni kezdesz, és problémák sokasága zúdul rád. Minden kérdés
ugyanolyan, és mindenre ugyanaz a válasz. Csak sodródom az árral…
Tovább, és egyre tovább. Csak sodródni az
árral, aztán hirtelen megoldást keresni újra valamire, amit egyszer már
megoldottál. Csak sodródni tovább, színtelen vizeken és újra letaposni
a színpompás tavirózsákat, más érzéseit eltiporva mosolyogni… azért
mert nálunk nincs csónak, mi csak sodródunk az árral. Aztán minden
reggel újra fényárban úszni, és reménykedve súgni: ma más lesz. Ha
véletlen más lesz, már nem sodródunk tovább… Felépítjük szép
lassan gátjainkat, beleülünk csónakainkba és gyönyörködünk a
tavirózsákban. Egy-egy nagyobb hullámzásnál a víz átszakítja a gátat,
megremegünk de, védve vagyunk hajóinkban. Aztán óriási vihar tör ki, és
mi újra tavirózsa irigylő emberekként sodródunk az árral… Új fénysugár,
új remény, új építés és hirtelen újra romba dőlés. Ennyiből áll, mit
naponta teszünk. Minden nap egyforma, minden kérdés ugyanolyan és
mindenre ugyanaz a válasz. Narancssárga fénysugár suttogja reggelente:
Mindent újra kezdeni minden nap, hisz mi is csak emberek vagyunk,
minden reggel újak.

Oldal: ÚJRA
Szerelmes, szép, saját versek - © 2008 - 2024 - marcsikaversei.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat