Szerelmes, szép, saját versek

Ezen az oldalon az én saját költeményű verseim találhatóak


Élek



Megbocsáthatatlant megbocsátottam,
Mert jók az emberek, én így tudtam.
A nélkülözhetetlent megpróbáltam pótolni,
Mert nélkülük, hogy is lehetne boldogságban élni.
Az elfeledhetetleneket próbáltam feledni,
De szívem-lelkem nem hagyott nyugodni.
Volt, hogy hirtelenjött, bősz haragból cselekedtem,
Megbántam. Tudom, már tudom, hogy nem jól tettem.
Hogy védőszárnyat nyújtsak, öleltem, karoltam,
S csendben, magamban sírtam, ha már tovább nem bírtam.
Szereztem igaznak hitt, jóságos barátokat,
Okoztam csapatostul csalódásokat.
Magam is tömegével csalódtam,
Olyanokban, kiktől ezt nem vártam.
Tiszta szívből, nagyon szerettem,
S viszontszerettek, ezt éreztem.
Olyan is volt, hogy őrülettel szerettem,
Viszonzásra ott, mégsem leltem,
Vagy rajongással engem szerettek,
Ám hidegek maradtak az érzések.
Volt, hogy a boldogságtól szárnyaltam fel a magasba,
Habzsoltam a szerelmet, éltem bele a nagyvilágba,
Ígértem a piros betűs nagy szerelmet,
Esküdtem igaz hittel az örök hűséget.
S volt, mélyzuhanásom, a padlóra csapódásom,
Faltörés fejjel, világösszeomlásom.
Meghalok a vágytól, ezt gyakran éreztem,
Elveszítek valakit, aki nagyon fontos, ettől féltem,
Mégis elveszítettem, hiába nem akartam,
Küzdöttem érte tíz körömmel, aztán feladtam.
Néha, valakit csak úgy felhívtam,
Hogy halljam a hangját, ettől megnyugodtam.
S vagyok szentimentális, mikor visszagondolok,
Mikor zenét hallgatok, fotóalbumot lapozgatok.
Élek! Az életem nemcsak túlélem és ezt, neked sem ajánlom,
Hanem élj! Élj a tiszta, igaz éneddel barátom!
Az élet egy harc, s a harcba elszántan kell menni,
Szenvedélyesen átölelni, tudni emelt fővel veszteni,
S merészen előremenni, élni, győzni!
Mert bátraké a világ bizony,
Ne térítsen el a sok iszony.
Az élet ahhoz túl sokat ér és túl rövidre nyúlik,
Hogy jelentéktelenné váljon, hisz véges, elmúlik.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 47
Tegnapi: 23
Heti: 144
Havi: 505
Össz.: 611 600

Látogatottság növelés
Oldal: I ÉLEK
Szerelmes, szép, saját versek - © 2008 - 2024 - marcsikaversei.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »