Séta tóparton.

Lepketarka erdőbe barnafoltos őzike .Úgy fut el vékony lábakon,
Mint megriadt emlékezés a sohasem mosolygó arcokon.
Mint csipkés fehér foltos halom
A felhő úgy csillan át a lombokon

A csöndpokhálon függő bizonytalan magány
Melyet sehol sem tör meg a látóhatár.
S a völgymély csöndbe méláz a léptek nyomán
A nádas susogó zöldlegyezőjét felét tárja.

Nézi magát avíztükrében dicséreted vrja
Egy szitakötő szárnyán szivárványal
Tűnődve mocorog egy hegyesnád szálán

CSipog akicsike tollgombocnyi szárcsa
Csak bogarakat kerget, a holnapot nem bánja.
Atitkot rejtő nádba mit nem lehet megszokni
Fekete madár ül lábán piroszokni.

Kisgombszemét be hunyja ha jő az este
Várja a holnpot puhaszárnyát lazán leeresztve
A TÓ végén kinyilik atáj szeme hirtelen
AZ olyan fényes hogy szite szintelen

Komor magas nyárfák dacolva a széllel
Fejcsóválva összesúgnak a párducléptű éjjel...

Oldal: SÉTA A TÓ PARTON
Szerelmes, szép, saját versek - © 2008 - 2024 - marcsikaversei.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat