Várom a holnapot

Várom a holnapot, az vajon mit hozhat?
Talán egy kicsi jót, talán némi rosszat.
Asztalomnál ülök, a semmibe révedek,
Gondolataimmal a jövőbe tévedek.

Mi is várhat reám, mi az, mire készülhetek,
Talán nemsokára a végtelenbe tűnhetek?
Vagy, talán a sorsom szán majd hosszabb időt,
Nem borítanak rám oly hamar szemfedőt?

Talán szerencsém lesz, hosszú időt élek,
Pedig én a haláltól egy kicsit sem félek.
Tán várja a sorsom, valamit még tegyek,
Hogy halálom után méltán híres legyek.

Talán alkotnom kell, tán verseket írnom,
A hosszú, aktív időt így kell majd kibírnom.
Maradandót hagyni rátok, amiért becsültök,
Amiért később rólam ódákat is regöltök.

De, ha most távoznék, már hiába nem éltem,
Lenne becsületem, mit annyira reméltem.
Sok-sok verset írtam, olykor talán jókat is,
Írok még ma este és talán még holnap is.

Elképzelem magamban: talán híres leszek,
Ezért, amíg élek, mindent meg is teszek.
Előttetek, embertársak, legyen becsületem,
Ezért terjeng bennem oly alkotó türelem.

Ha írásaim miatt még emlegetni fogtok,
Rólam mindenféle szépet és jót mondtok,
Akkor leszek elégedett, és nyugodtan halok,
Mert tudom, hogy reátok maradandót hagyok!

Oldal: VÁROM A HOLNAPOT
Szerelmes, szép, saját versek - © 2008 - 2024 - marcsikaversei.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat