Árva Falevél hullott alá az őszi lomboknak,
míg bennem a régi emlékek újra lejátszódnak.
Milyen szép is volt, mikor még velem itt voltál,
s szívem nem fogadja el, hogy végleg itthagytál.

Ránéztem a Levélre, mintha csak őt látnám,
felvenném és a legmagasabb ágra visszaraknám.
Hogy egy egész Fa része legyen mi nem hiányos,
hiszen élete már ígyis olyan nagyon válságos.

Ifjú Fa, mégis milyen szilárd, kemény a törzse,
hogy egy erősebb Szél véletlenül ki ne döntse.
De Ősz elejére mégsincs már annyi ereje,
hogy a legnagyobb Falevelet el ne engedje.

Nem akarja elveszíteni, de mást nem tehet,
ez életének könyvében a következő fejezet.
A legnagyobb Levél, de a legsárgább mind közül,
és a többi hozzá képest még csak most zöldül.

El kell engedje, a könnyvben így van megírva,
és idővel majd túl fogja tenni magát rajta.
De mikor jön el az idő, nem tudhatja senki,
a könnyvnek utolsó lapját neki kell megírni.

Oldal: I ÁRVA FA LEVÉL
Szerelmes, szép, saját versek - © 2008 - 2024 - marcsikaversei.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat