Szerelmes, szép, saját versek

Nehéz már az én keresztem…

Most hozzád szólok Istenem

Nehéz már az én keresztem!

Göröngyös az utam, amin járok, széle kínokkal van rakva,

Szerte mély árok, tragédiákkal szőve, lelkem rabláncra fogva.

Hiába borul mindeneste két kezembe temetve síró fejem,

Hitem nem rendítette meg semmi sem, hisz láthatod Istenem!

Elvetted tőlem feleségem, s vele még ártatlan, csecsemő gyermekem,

Az elsőszülött fiam, a mindenem, a nagy büszkeségem!

Szívem-lelkem összetört, de nem rendült meg hitem.

Nagyreményű karrierem könyörtelen kettétörted,

Életem hajóját más, egy más, zavarosabb vizekre terelted,

Abból, másodszülött lányom kivetted, magadhoz emelted.

Fájdalmam mérhetetlen, hatalmas és határtalan!

Mégis hozzád fordultam gyötört ábrázattal minduntalan.

Hát láthatod, mert látnod kell, hogy még megvan a hitem!

Mond meg kérlek! Miért kínzol, mi a terved velem?

Elemelted mellőlem édesapám, majd testvérem.

De itt elég! Ne tovább! Vedd inkább az én vérem!

Kik nekem megmaradtak, már nem adom! Nem hagyom!

Hagyd kérlek, had legyen egy kis boldogságom.

Nézz le rám! Láthatod könnyem összetört lelkemen,

Szent fiadról töviskoszorút sajgó, vérző szívemen.

Hozzád imádkozom lerogyva térdemen. Kegyelem!

Válaszok