Egy őszi hideg szeles késődélután,

Ballagott a férfi hazafelé a nyirkos utcán.

Magányos volt, s hideg szíve,

Senkit sem szeretett, senki sem szerette.

Kigyúltak már azt utcai fények,

S erősebben fújtak a fagyos szelek.

Fejét lehajtva, kabátját összehúzta,

Lépteit jobban megszaporázta.

.

Kopott vaskapujához érve,

Zsebében kulcsát keresgélte.

Megtalálta, elővette, ám leejtette,

Morgolódva lehajolt, hogy a kulcsot felvegye.

S akkor, a kerítése tövében előbújó kisvirágot észre vette.

- mindenhol csak a gazok nőnek- mormogta félhangosan.

A szomszéd kislány rászólt szeretettel nem haragosan,

- bácsi kérem, azt a virágot neked én ültettem.

.

A férfi a vállát rándítva mondta – én ilyent nem kértem.

Azzal bement a fűtetlen, hideg házába.

Kopott kabátját hanyagul ledobva,

Kályhájába tüzet rakva

Kavargott benne a kislány mondata.

- minek nekem virág? – mormogta.

.

Éjszaka lett, nem jött álom a szemére,

Mindig a szomszéd kislány jutott az eszébe,

- virágot nekem? Nekem? Nekem ültette.

Majd felkelt, konyhájából a nagykést magához vette,

Kiment, s a kisvirágot óvatosan a földből kivette,

A házba bevitte és gondosan elültette.

Másnap, mielőtt dolgozni ment, köszönt a virágnak,

Odakinn, mosolytalanul bólintott a kislánynak.

.

Kislány szelíden szólt, s rámosolygott.

- látom bácsi, bevitted a virágot.

Be – válaszolta, majd elballagott.

Este sietett haza, mert tudta, már nincs egyedül,

Várja a kisvirág, mely az ablakában ül.

A virág napról napra cseperedett, majd narancssárga virágot hozott,

A férfi boldog lett, hisz színével szürkeségébe napot lopott.

Egy nap a boltba betérve, nem csak a szokásos vacsoráját vette.

.

Hanem egy nagytábla csokit levett a polcról és kosarába tette.

Másnap reggel toporgott kapujában a kislányra várva,

Órájára pillantott párszor és várt és várt, de hiába.

Este nem is hazasietett, hanem egyenest a szomszédjához csengetett,

Idős néni jött elébe – jó estét, a kislányt keresem, a szomszédból vagyok,

- a kislány beteg lett, kórházba van – mondta a nénike – nagymamája vagyok.

.

A férfi elsápadt, beleremegett, majd összekapta magát és a kórházba sietett.

-Hová- hová – szólt egy nővér – egy kislányt keresek ma beteg lett –

- ma délután meghalt, megállt a pici szíve, sajnos az úr késve érkezett.

Hazafelé, koszorút köttetett hatalmasat, színes, tarka virágokból.

Eljött a nap! Lógó orral felvette fekete öltönyét, csokit is elővette táskájából,

Majd letépett egy szirmot a kislánytól kapott virágból.

Könnyes szemmel lépett a parányi sírgödörhöz, csokit és a szirmot beledobta,

- köszönöm – összekulcsolt kézzel, lehajtott fejjel, de hangosan érthetően mondta.

.

Hetente friss virágot vitt az aprócska sírhalomra – köszönöm – csak ezt az egy szót mormolta.

Tavasszal, a féltett, nagy gondossággal ápolt kisvirágját magához vette,

A temetőbe kivitte, azt a kislány sírjára könnyezve elültette.

- Köszönöm! Ezt a virágot Tőled kaptam,

Látod? Most ezt visszaadtam,

Már tudom, megtanultam,

Mi az, hogy szeretni,

Hogy néha meg kell állni,

Másokkal is törődni!

Oldal: EGY ŐSZI DÉLUTÁN
Szerelmes, szép, saját versek - © 2008 - 2024 - marcsikaversei.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat