.
Jöttél
( jöttél és más lett minden )
Volt egy nap, mikor a hűvös szellő is selymesebb volt,
Mikor újra dobbant a szív, s a lélek már nem holt.
Tudtam jól, téged évtizedek óta kerestelek,
S mindenütt kutattalak, már akkor szerettelek.
Fáztál. Ölelt, takarót adott neked szeretetem,
Tépett lelked, reszkető tested szívemmel etettem.
Már tudom, míg nem ismertelek semmi sem volt igaz,
Eddig illúzió volt csupán minden, ez nem vigasz.
A végtelenbe, más síkon, más időben születtünk,
Lám, mégis, szivárványesőben most együtt nevetünk.
Két eltévedt, facér folyó, mi egy tengerbe ömlik,
Tenger vizében egymásra találva ölelkezik.
Évek verte homlokomra barázdát rótt az idő,
Szívemből most mégis egy új, más, egy erős hajtás nő.
Szinte fájt ahogy lelked lágyan körbefont, átkarolt,
Mert ilyen már rég volt, s ebben bíz minden benne volt.
Mégis fáj, szólni, üvölteni kéne, mert nem lehet,
Titkon, lopva, lesve, térdre esve szabad, így lehet,
Mert ami most tiltott, amit nem lehet, az az élet,
Titkos beszéd, tiltott találka. Mi ez? Egy őrület!
Már akkor is szeretlek, mikor árnyék ül arcodon,
Mikor a napfény is megtörik bús gondolatodon,
Az is elég, ha eszedbe vagyok, velem alszol el,
És ahová megyek, hová lépek, te is ott leszel.

Oldal: I JÖTTÉL
Szerelmes, szép, saját versek - © 2008 - 2024 - marcsikaversei.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat