Nesztelenül, csendben lépked Holdnak sugara,

Tán nem tudja, fekszem ugyan, de nem alszom,

S már szól ékes torkon hajnalnak dalos madara,

Hallgatom, nem zavart fel, s nem is haragszom.


Ez az éjszakám is hosszú, s álmatlan volt,

Nehéz a forgolódó fekvés, felkelek ágyamból,

Nem ült szememre az álom, számomra tán holt,

Vagy gondolatom űzte el. Ki, s mit ért a vágyamból?


Kint hajnali friss harmat ül gyenge zöldfűszálon,

Fülemüle gondtalan, csodás énekét hallgatom,

Nap, izzón, fényesen kél a messzi horizonton,

Némán, lélekbajom fájdalmát, könnyezve jajgatom.


Lombos fák leveleit lágyan mozgatja a szél,

Hangot hallok, valamit susog, valamit suttog,

-hát újra egyedül lettél- s egyre csak beszél,

Gondolatom kereke nem pihen, forog,s kattog.


És igen! Hogy én legyek a csend, akarom,

S a dal szívedben, vad vágyakat keltő,

Ki a Napot előled akaratlanul sem takarom,

Az egy, s igaz, őszinte szerető, az óvó, a féltő!

Oldal: I KÜZDELEM
Szerelmes, szép, saját versek - © 2008 - 2024 - marcsikaversei.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat