Talán inkább nem mondom el
Legyen a csöndé, a köd szívja fel!
Lelkem nem a titkok háza
Csak virágot ringató, vékony üvegváza
Ennyi nem több vékony üveg
A kemény gránitot nem töri meg
Tudom sok, mit elsoroltam
Ott vagyok, lásd minden szóban
Ahogy jött, nem tisztogattam
Egyszerűen, csak kiraktam
Inkább most nem szólalok
Most egy kicsit Csönd vagyok
Testemmel maradok hangtalan
Ha a gondolat lelkembe mar hasztalan
Majd ajkamba harapok
De csendben maradok
Nem mukkanok, nem neszelek
Ködből jöttem köddel megyek
Megtartom a színeket
Tüzet, napot kerteket
Küldök tavaszt zsongatót
Szédítőt és bódítót
És ha, kedves rózsát látnál
Örülnék ha ott megállnál
Rá néznél egy pillanatra
ajkad szelíd mosolyával simogatva
Arcod minden eljövő arany szín hajnalon
Kezemmel, mint fénysugár megfogom
mikor kinyitod szemed, csendes reggel leszek
Ha fák közé visz az utad, emeld fel tekinteted
Egy apró madárdalban, majd titkon köszöntelek.

Oldal: Talán
Szerelmes, szép, saját versek - © 2008 - 2024 - marcsikaversei.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat