Szerelmes, szép, saját versek

Az igaz ítélőt, én bírámnak megteszem

.

Hogy is kezdjem el szavam drága kincsem,

Szép lelked, meg ne bántsam, meg ne sértsem…

Igazán csak benned ült meg csavargó szívem,

Ami nélküled volt s van, ahhoz semmi kedvem.

Megváltoztál, talán már kicsit gyűlölsz is engem,

Már nem jut eszedbe szeretetem, örök hűségem.

.

Az egykor oly csapongó szívem néked adtam,

Tiszta, szerető hűségében, meg nem botlottam,

Másfelé szeretőn zengő szavam nem dobáltam,

Ellened soha, még csak gondolattal sem jártam,

Szavaid, mint sivatagi szomjazó, mohón ittam,

S lám, mégis a meguntak keserű sorsára jutottam.

.

Nem szóltam egyet sem, csak bánatos sóhajtással,

Fellegekben járó, epekedő, búbánatos pillantással,

Szívemben szeretetedet nélkülöző fájdalmas marással.

Szenvedek nélküled befelé ejtődő könnyhullással,

De eztán sem szólok, ha Te boldog vagy mással,

Néma maradok, ha őrült fájdalom is jár a lemondással.

.

Soha nem féltem, s nem félek jobban semmitől,

Megvetéstől, rágalmaktól, mi jött rám más embertől,

A rosszindulatú pletykától, mocskolódó mesétől,

Nincs miért félnem az egyetlen, s igaz Istentől,

Bármi is legyen, annak igazságos ítéletétől,

Csak attól, hogy egyedül leszek nélküled innentől.