Hol volt, hol nem volt,

Talán igaz sem volt.

Élt egy fiú a város peremén,

S egy lány annak közepén.

Egy szép tavaszi nap reményén,

Találkoztak a város főterén.

A lány, zsebkendőjét elejti,

A fiú ezt észreveszi, felveszi,

S nagy lobbal utána viszi,

Pirulva köszöni, s elteszi.

A fiú, Őt sétáján elkíséri.

Az út végén, már kéz a kézben,

Szerelem tüze lobban szemben,

Szerelmes szív a szerelmes szívben.

Múltak a napok, hónapok jöttek egymásra,

A fiú mikor készült a találkára,

Mindig bement a virágos kertbe,

Ott, egy szálrózsát letépve,

Indult nagy örömmel a város közepébe,

Hisz ott lakott a szívszerelme,

Ám Őt a lány is nagyon szerette.

A lányos szülők tiltották eme kapcsolatot,

Mondván, a fiú szegény, maradjon csak ott!

Egyszer egy szép napos napon,

A fiú már egyedül ült a padon.

Fejét búsan lógatta,

Csak rózsáját szorongatta,

Könnyeivel meg-meg locsolgatta.

A lányt, nagyon siratta!

Egy rossz gondolattal fejében,

Nagy dobbanásokkal szívében,

Borzalmas elhatározásra jutott,

S azzal a padról felugrott.

Papírra vetett még pár sort,

S a magas hídról leugrott.

A lány egy gyűrött papírt olvas,

A szeme könnyes, a bőre borzas,

Homályos szemmel egyre csak olvas.

A szeretett fiú írta, oly borzalmas.

- nem tudok tovább élni,

mást, nem tudok szeretni,

próbáltalak elfeledni,

de mással, nem tudnék már élni.

A lány szíve összeszorult,

Sírva az asztalára borult.

Majd másnap, egy szál rózsát vett,

Csókolgatva, azzal a hídhoz sietett.

Megállt közepén a hídnak,

Szirmait tépte egyenként a virágnak.

Minden sziromnál elhagyták ajkait szavak,

- szeretlek, akarlak, csak magamnak

De jaj, elfogyott a rózsa szirma,

Nem segít itt már az ima!

Ugrik, lebben a szélben hosszú haja.

A pár a temető két sarkában van elhantolva,

Sírjukból kihajtott egy-egy rózsa,

S összeértek, ölelkeztek másnapra.

Visszavágta a lánynak apja,

De újra és újra összefonódtak még aznapra.

Látván ezt a lányos apa,

Nincs itt az ollónak semmi dolga!

Azzal leborult sírva a hantra.

Fájt a szíve, záporozott a könnye,

- bocsáss meg- sírva kinyögte.

A fekete ruháját, soha többé le nem vette!

Nagy, mély volt az ő gyásza s kínja dupla,

Meghalt a szerelméért a lánya,

S a lelkiismerete nyugodni nem hagyta.

Minden nap kijár a temetőbe,

Hogy a két rózsát megöntözze.

Majd egy szép napon gondolt egy nagyot,

Nagy sietve egy papot hívott,

S kérte, kérlelte könyörögve,

Szentséggel a két rózsát kösse össze.

A pap nagyot nézett, de a rózsákat megeskette!

Történt aztán egy szép napon,

Egy öregember feküdt holtan a sírhanton.

Kezében gyűrött papírt szorított,

Mit egykoron a lánya olvasott.

S lám, a két összefonódott rózsa,

Fejét az új sír felé, alázattal hajtja.

A három sírt csak a fiú anyja látogatta,

Szeretettel gondozta, könnyeivel locsolgatta.

De jaj! Az idő ráült a néne vállára,

Nem bírta el már a lába!

Gyertyát gyújtott reszkető öreg kezével,

S az égre nézett könnyes szemével,

Minduntalan imádkozott jóságos szívével.

Már a kisházából sem tudott kimozdulni,

Ám a fiatalokért, soha nem feledkezett el imádkozni.

Egy szép tavaszi nap fényében,

Búcsú nénétől a temetőben.

Nagy fényesség lett ott még azon az éjjelen,

S a magasra kúszó két összekapaszkodott rózsa,

Tövétől felizzott s lett csodaszép megannyi aranysárga morzsa,

Majd a sok csillogó szemecske magát egy helyre hozta,

S egyetlen, hatalmas izzó vörös tömb lett belőle.

Kiszaladt a város apraja nagyja, ámultak, de féltek tőle.

Az izzó vörös tömb mozgott, alakult, formálódott,

Mígnem belőle két ölelkező alak kirajzolódott.

Ekkor megnyílt az ég, s fehér fénysugár vetődött az ölelkező alakra,

Azzal hirtelen felrepült a magasba, még félúton megállva,

Mintegy elköszönni, megköszönni hálálkodva.

Ugyanabban a percben két gyermek született,

Egy fiú, s egy lány, sírásuk egy várost beterített.

Az emberek csodáról súgtak, búgtak, beszéltek,

Mint isteni akaratot, jelenést emlegettek.

Míg mások, csak legyintettek, - ugyan ez nem-

-ez nem más, mint az igazi szerelem-.

Egy öreg, hajtott hátú ember, szinte magának, halkan mormolta,

- ez így együtt, megbocsátás, szerelem, kitartás, születés, maga a csoda.

Oldal: HOL VOLT HOL NEM VOLT
Szerelmes, szép, saját versek - © 2008 - 2024 - marcsikaversei.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat